Lexus UX 250h Luxury - Szürke eminenciás

by Buday Dénes

Lassan itt az év vége és az UX hazai bemutatóján még áprilisban elhangzottak alapján tudható, hogy 200 darab az eladási cél a 2019-es modellévre. Tény és való, jól fut most a Lexus szekere, hazai piacon is szép sikereket ér el, mindezt úgy, hogy a csúcsokat döntögető SUV kategóriákban az RX és NX mellett nem volt kisebb modellje. De most új belépőmodellel van dolgunk, itt az UX, melynek formaterve mindenképpen önmagáért beszél. Nézzük azonban, mire elég a modellben debütáló világelső termikus hatékonyságú, környezetbarát hibrid elektromos hajtása.

Az UX új 2,0 literes, soros négyhengeres benzinmotorja kategóriájában az egyik leghatékonyabb erőforrásnak ígérkezik. Az eladások zömét is ettől az erőforrástól várják, mely a megszokott fellálásban, vagyis egy benzines erőforrás, két darab generátorként működő villanymotor, az ülések alá elhelyezett nikkel-metál akku csomag, valamint egy teljesítményvezérlő egységből áll össze. A négyhengeres erőforrás hangtalanul végzi dolgát, intenzívebb gyorsításkor már-már erősen hallatja hangját, egészen pontosan 4000/perc fordulatnál már zavaró is tud lenni, pedig itt, egészen pontosan 4400/perc fordulaton adja le maximális nyomatékát. Félreértés ne essék, nem csúnya a hangja eme fordulatszámnál, hanem egészen eddig a fordulatszámig suttogni lehet az utastérben, majd meglepetésként törnek elő a hangok. Pontosan ezért a magasabb fordulaton hallható erős hanghatások miatt nem szívesen használjuk a műszerfal tetején a Lexus modellek egyediségének számító bajuszkapcsolóval állítható Sport állást. Igazából mindegy is, hiszen használata amúgy sem sokat tesz hozzá az agilitásához, így nincs kényszer a használatára.
Azért sincs, mert már normál módban is igazán jó összhangról tanúskodik a hajtáslánc, az elektromotorok és a benzinmotor fordulatszámának összehangolása úgy eredményez intenzív gyorsulást, hogy az utóbbinak nem szükséges zavaróan magas fordulaton üzemelnie. Pedig Sport állásban szereti magas fordulaton tartani a motort, ezt mutatja is nekünk a Sport beállítás aktiválásakor. A digitális műszeregység közepén a kör alakú kijelzője fordulatszámmérőre vált, ezzel talán pici sportos feelinget varázsolva a kabinba. Ha szeretnénk visszatérni igazi énjéhez, a kapcsoló közepét megnyomva Normal üzemmódot választhatunk, a fordulatszámmérő eltűnik, helyét az energiafelhasználást mutató kijelzőn nézhetjük, milyen hatékonyan használjuk a gázpedált.

Vaskos műanyag fut körbe az autó alján, a kerékjáratoknál szokatlan formát öltve, amelyek 18 colos kerekeket rejtenek, a 4,5 méteres UX formás darab.

A szívó benzinmotor önálló teljesítménye 152 lóerő, emellett 190 Nm nyomaték leadására képes. Ehhez társul modellünk lényege, az elektromos motor, ami 109 lóerejével és 202 Nm nyomatékával járul hozzá a 184 lóerős rendszerteljesítményhez. Az új, kompakt és könnyű építésű nikkel-metál-hidrid akkumulátor és ennek kompakt hűtőrendszere mélyre beépítve, a hátsó ülés alatt található, ami szintén közrejátszik az UX kedvezően alacsony súlypontjához.

Az egyedi tervezésű hátsó lámpák mindenképpen megnyerőek, szárnyként emelkednek ki a karosszériából, az összefüggő fénycsíkkal minden helyzetben látványosak.

Ha a zajhatásoktól el tudjuk vonatkoztatni magunkat, akkor 8,5 másodperces gyorsulással ajándékoz meg minket a kis Lexus, ugyanakkor mindenképpen nagy erénye a hatékonysága. Köszönhető ez a motor magas kompressziójának (14,0:1), valamint közvetlen és közvetett befecskendezést kombináló befecskendező rendszerének, intelligens szelepvezérlésének. Valamint a veszteségeket hatásosan csökkentő motorolaj-szivattyú és az elektromos vízpumpával dolgozó hűtőrendszer segítségével még jobban kihasználható a motor teljesítménye. Hideg napokon például ez a rendszer érezhetően gyorsabban bemelegíti az utasteret.

Az LS modellből örökölte vaskos, remek fogású kormányát, a kormánymű alapból sportosan direkt, vezethetősége meglepően tökéletes.

A hibrid rendszerhez hozzárendelt fokozatmentes CVT sebeségváltó tökéletesen végzi dolgát, választókarja még egy fontos funkciót is ellát. Az UX hat fokozatban állítható motorfékerőt kínál, az S állásba helyezett váltókarral szabályazhatjuk, milyen visszatáplálási energiát szeretnénk elérni. Ami azért is fontos, mert a rendszer már 115 km/órás sebességig képes üzemen kívül helyezni a benzinmotort, nem keveset spórolva az üzemanyagból, de szépen töltögetve az aksikat. Ennek függvényében autópályás tempónál sem mértünk többet hét liternél, míg az akkumulátorok lehetőségeit kihasználva városban 5,9 literes átlagfogyasztást produkált. Tesztünk végére még jobb eredményt értünk el, összességében 5,7 literre jött ki a fogyasztás, amit valóban remek értéknek minősítettünk.

Kényelemmel nincs gond, tág határok közt állíthatók a fűthető-szellőztethető, a vezető esetén elektromos deréktámasszal is ellátott ülések.

Szépségével nincs gond, az UX modellre is átültetett Lexus dizájn igazán vonzóvá teszi a kategóriában. De leginkább hátulról jön be. Mostanában divatos megoldással éltek a dizájnerek, a hátsó lámpákat összekötötték, de nem csak úgy dísznek. Amikor használjuk a világítást, a helyzetjelző fény végigfut az autó hátulján a két lámpa közt, itt érdemes megemlíteni, nem egyszerű formájú világító testekről van szó. Alakjának komoly szerepe van a légellenállás alakításában, mégpedig apró, kis felfelé kunkorodó szárnyak, amiben a világítás is végződik, nemcsak este látványos elem, hanem tervezői szerint segít stabilizálni az autót. Ha hiszünk benne, ha nem, már a látványért megérte, úgymint az első lámpatestek is a látványra hajaznak. Amellett, hogy remek fényt adnak, a vékonyra húzott tripla LED fényszórók eszeveszett jól néznek ki a hatalmas, orsó alakú hűtőrács társaságában.

Részletekben az elegancia, belső tér minősége kifogástalan, a gombok anyagminősége kiváló, de ez igaz a varrásokra és az illesztésekre is, szépen hozzák a prémium hangulatot.

A merész formaterv mellett a belső tere legalább annyira rabul ejtő, kialakítása a harmónia, letisztultság elegyét alkotja. A be- és kiszállás egy kényelmes mozdulatsor, a világos krémszínű ülések, az egyszerűen csak nemes barna színűre keresztelt belső szín igazi luxus belsőt teremt. Emellett a kellemes bőrborítású üléseket elektromos deréktámasszal, memória, valamint fűthető és szellőztethető funkcióval is ellátták, kiszálláskor pedig beállítástól függően hátra csusszan, hogy kényelmes terünk legyen. Az elektromosan állítható kormány jó fogású, vaskos, egyértelműen az LS modellből származik ugyanúgy, mint az elmaradhatatlan analóg óra, ami a műszerfal tetején a lebegő kijelzőn található, közvetlenül a 10,3 colos monitor mellett. Képernyő grafikája szép, részlet gazdag, méreténél fogva egyszere sok adatot tud megjeleníteni, de ha úgy érezzük, akkor egy dologra is tud koncentrálni, ez a 360 fokos kamerakép megjelenésénél óriási előny, jól láthatók az autó körül a kisebb tárgyak is. Menü rendszere viszont okozhat fejtörést és a tapipaddal való állítgatása is megszokást igényel. De hála, a levegőszabályzó rendszer külön gombsorral rendelkezik, így koncentráció nélkül tudjuk azt irányítani, légbefúvók a Luxury felszereltség esetén egy apró, de különleges funkcióval is rendelkeznek, mégpedig a szabályozó kapcsolókat LED-es fényforrások világítják meg, amelyek az áramot nem vezetéken kapják, a működéséhez szükséges energia elektromágneses rezonancia útján keletkezik és két azonos frekvencián rezgő, egymás melletti tekercs hatására jön létre a fény. Ezen a szinten már a hangzást adó eszközök minősége sem mindegy, a telefon kihangosító kimondottan tisztán hallható, de ha zenére vágyunk, a 13 hangszórós Mark Levinson 668 wattos rendszere kellemes meglepetésként szolgál az utastérben.

Még a Lexus családon belül is egyedinek számít ez a hátsó dizájn, viszont jól látszik, hogy a csomagtartó pereme magasan van, az elektromosan mozgatható csomagtérajtó mögött 320 literes térrel kell barátkoznunk.

A hátsó sorban is jól formázottak az ülések, kényelmesen ülhetünk addig, amíg magasra nőtt emberek nem kerülnek az első sorokba. 180 centiméternél magasabbra nőtt sofőr mögé tizenéves gyermek lába is nehézkesen fér el, méreteiből adódóan a fejtér is szűkösebb, de ha muszáj, akkor két felnőtt utazására alkalmas lehet, de leginkább gyerekek elhelyezésére ajánlatos.

Egyértelmű, hogy a Lexus családhoz tartozik az új UX, a jellegzetes orsó alakú hűtőrácsot teljesen LED-es lámpák és a Luxury felszereltség esetében krómozott bajusz öleli körbe.

Csomagtér mérete talán a legnagyobb ellensége. A magas padló miatt magasra kell emelni, amit itt szeretnénk elhelyezni, igaz a padló alatt kialakított rekeszekben van még lehetőség kisebb tárgyak elhelyezésére. A padló magasságát jól jelzi, hogy a 60:40 arányban osztottan dönthető második sori üléstámlák lehajtásakor ritka látványban lehet részünk, a lehajtott támla mélyebben van, mint a padló magassága. A csomagtér talán másik negatívuma világitás hiánya, fekete kárpitozása mellett nemcsak sötétben, de borongósabb időben is képtelenség megtalálni valamit, még szerencse, hogy jól formázott és relatív pici, 320 literes csomagtérrel van dolgunk.

Kezdőárként ötvenezer forint híján kilencmilliós árral találkozhatunk, amelyet nem hibrid, csak egyszerűen egy benzines erőforrás hajtja. Elektromos motorral is támogatott UX már kicsivel, pontosan 280 ezer forinttal szalad feljebb a tíz milliós árnál, tesztautó révén nem aprózták el felszereltségét, így veszünk egy nagy levegőt és ugrunk egy merészet az árlistánk utolsó oldalainak egyikére, ahol Luxury felszereltség mellett megtaláljuk értékét, amit nem kevesebb, mint 16,4 millió forintos árban állapítottak meg. Ez az ár elég magas egy ilyen méretű autóhoz, de megállapítható, hogy amit ma a Lexus kínál, az ebben a modellben magtalálható. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a rendelhető opciók között csak két tételt találunk, a metálfényezést, ami plusz 300 ezer forintot jelen és a napfénytetőt, ami megegyező árú tétel az előbb említettnél. De nem lenne presztízs márka, ha nem lehetne autónk árát még egy kicsit feljebb tornászni. Árlistánkat tovább lapozva az utolsó előtti oldalon F Sport felszereltség áll 16,6 milliós árával, de itt nem felszereltségbeli az eltérés, hanem nevéből adódóan dizájn elemek adnak pluszt ellenértékéhez. Erre már tényleg csak egy apróság, mégpedig az AWD rendszer teszi fel a koronát, amely 450 ezer forintos plusz költséget jelenthet boldog tulajdonosának.

Pin It