BMW 118i M-Sport - Csak az embléma a régi

by Mészáros Gergely

Elsőkerék-hajtású, Wartburg-motoros (háromhengeres) BMW?! Valaki csípjen már belém, hátha felébredek! Hogy fogok így kilinccsel előre csapatni?!

Különben hagyományos kézifék-kar sem volt a 118i-ben, de nem ez a lényeg, úgysem szoktam kilinccsel előre közlekedni. Hanem az, hogy rosszmájú kollégáim szerint krónikus és igen fejlett üldözési mániában szenvedek. Ha én azt tudnám, hogy ezt honnan veszik?! Mert nem szoktam 50-100 méterenként a hátam mögé nézni, meg hirtelen irányt váltani, netán alufóliából készült sisakkal védekezni a nem is tudom, mi ellen. Nem mondom, néha valóban vannak „megérzéseim”, meg különböző „összeesküvés-elméleteim”, de hát kinek nincsenek? És nem világpolitikai vagy az emberiség életét jelentősen befolyásoló szinten jutnak ezek az eszembe – hiszem, hogy a föld kerek, bár egyszer majdnem láttam a szélét, csak épp nem volt nálam távcső -, hanem pusztán a saját kis lokális környezetemre vonatkoztatva. Igazából szóra sem érdemesek.
Ugyanakkor van egy teórián az M-Sport kivitelű 118i kapcsán is, és nem bírom megállni, hogy ne osszam meg a kedves olvasókkal. Ugye mindenki tisztában van vele, hogy a Mercedes és a BMW (tulajdonosok, sofőrök és rajongók) között kibékíthetetlen ellentétek vannak? Mert a BMW, az BMW, a NUMBER ONE, pontosabban a NUMMER EINS, de ugyanez igaz a másikra is: a Mercedes, az Mercedes! Nem „csereszabatosak” vagy „kompatibilisek” egymással. Állítólag. Én viszont minél többet nézegetem az új modelljeiket – köztük az 1-est -, annál inkább hasonlónak látom azokat, tisztelet a kivételnek! Utoljára a Mercedes-Maybach GLS csapta ki nálam a biztosítékot, kábé mintha átcímkézték volna az X7-est.
Így kerít egyre jobban a hatalmába az a rögeszme, hogy miközben mi élünk-halunk az egyik vagy a másik márkáért, s esküszünk rájuk, addig a csillagos és propelleres vezetők - valahol München és Stuttgart között félúton, a kerekerdő közepén egy szupertitkos kastély vadásztermében - felosztották szépen maguk között a piacot. Megbeszélik, hogy ki dobja piacra először az újdonságot, mondjuk a kompakt méretű szabadidő-autó coupé kiadását, aztán a másik „tisztes távolságból” követi. Legközelebb meg fordítva csinálják. Közben szürcsölgetik a snapszot, koccintanak a sörrel, de leginkább mulatnak rajtunk, mert ők tudják az igazat, hogy csak a profit számít, nem az embléma! Na, ennyit az agymenésemről, remélem, hamar kiheverem...
bmw118i 2019Ja, nem is, mert az új 1-es BMW meg az A-osztályra hasonlít, elsősorban annak köszönhetően, hogy a hátsókerék-hajtással egyetemben a jellegzetes, farnehéz kialakítását is elveszítette a karosszéria, s helyette egy sokkal nyugodtabb, konszolidáltabb sziluettet kapott. Persze, ezeket a jelzőket is simán idézőjelbe tehetjük, hiszen az M-csomagos, fehér 118i körülbelül úgy néz ki, mint egy, a startpisztoly elsülésére váró sprinter: enyhén előredől, izmai látványosan megfeszülnek, az agya már a száguldáson jár. Mindehhez olyan vesék, fényszórók és első légbeömlők társulnak, hogy még a legelvetemültebb BMW-hívek is besírnak. Pár év múlva tuti, hogy „Chris Bangle-es zagyvaságként” értékeljük a korábbi generációkat – a kisimult, új nemzedékhez képe st. S nem mellékesen a fenékfetisisták is elégedettek lehetnek, fekete diffúzorával és függőleges nyílásaival kellően mutatós az 1-es hátulja.
bmw118i 2019tA hátsókerék-hajtás elvesztése egyúttal nyilvánvaló előnyökkel is jár az utastérben, méghozzá a térkínálat terén. A fotóinkon is jól látszik, hogy a teljesen hátratolt vezetőülés mögött is marad hely a hátsó utasok lábainak és térdeinek, minden más esetben még nagyobb a tér. A tengelytáv 2670 milliméter. Az ülések is komfortosak, különösen az elsők, melyek kellő oldaltartásuk mellett meghosszabbítható combtámaszt is kínálnak. A második sor viszont - a kompakt kategóriának megfelelően – inkább kétszemélyes, a középső férőhely nemcsak keskenyebb a többinél, de a kardánalagút és a szellőzőpanel is megkeseríti az itt ülők életét.
bmw118i 2019xA dizájn tipikusan BMW-s, a digitális műszerfal, a háromküllős, multifunkciós M-Sportkormány, a rádió, a klíma és az i-Drive kezelőfelülete, az ajtópanelek valamint az automata váltó környezete pont azt az atmoszférát nyújtja, amit egy BMW-nek kell, az egyszerűen kezelhető központi érintőképernyő, a többféle árnyalatú hangulatfény és a számtalan csatlakozási lehetőség pedig azt a modernséget adja meg, amire a 21. századi fiataloknak szükségük van. A felszereltség természetesen pénztárcafüggő, az M-Sport kivitel azonban sok szolgáltatást kínál sok pénzért. Az M-Sport csomag felára 1.681.000 forint. A csomagtartó űrtartalma alapra 380 liter, kialakítása kifejezetten praktikus, például padló alatti, rejtett rekeszbe is pakolhatjuk féltet kincseinket.
bmw118i 2019lyTöbbször említettem már, hogy az 1-es már nem hátul, hanem elöl hajt, de talán ennél is nagyobb pofon a BMW-fanatikusoknak, hogy a motorja háromhengeres. Sőt, mi több, nincs másfél literes: a 118i erőforrása mindössze 1499 cm3-es. Mivel én nem vagyok megrögzött kilinccsel előre kanyarodó, nem igazán zavar ez az egész. Ahogy szerintem az emberek 99 százaléka hasonlóan nem bánná. De ki tudja?!
bmw118i 2019gMindenesetre a kis háromhengeres, keresztbe beépített benzines aggregát a turbófeltöltőjének és a duplakuplungos Steptronic automata váltó(já)nak hála, kellő dinamikával mozgatja a 4,5 méternél valamivel hosszabb, 1395 kilogrammos karosszériát, legalábbis, ha nem akarunk minden forgalmi szituációban Charles Leclercet vagy Max Verstappent játszani. A 140 lóerőt mozgósító 118i 8,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, s akár 213 km/h-val is képes repeszteni. Ezt ugyan nem próbáltuk, de az alacsony – 1450-es - fordulatszámon jelentkező 220 Nm-es csúcsnyomatékkal elégedettek voltunk, akárcsak a vezetési üzemmód-kapcsolóval. Utóbbi jól elkülöníthető karakterisztikákkal ruházta fel az autót, EcoPRO beállítás esetén például gyűjthettük a megtehető extra kilométereket, Sport állásban viszont vörösbe borult műszerfallal és élesebb reakciókkal vadászhattuk a kanyarokat. Feltétlen említést érdemel, hogy „lebutított” EcoPRO üzemben sem volt kínzó vele a közlekedés.
bmw118i 2019dVisszatérve a kanyarvadászatra, az M-Sport futómű a 18 colos, kétszínű duplaküllős (293.000 forintba kerülő) könnyűfém felniken feszülő peres gumikkal együtt megtette a tőle telhetőt, de ez Magyarországra néha kevés, vagyis inkább túl sok. Jó minőségű utakon brutálisan magabiztosan viselkedett a BMW, hibátlanul futott, lehetetlen belekötni. Ellenben rossz minőségű, alsóbbrendű aszfaltcsíkon már néhány megtett kilométer után gumishoz fordultunk volna a legszívesebben, 16-os kerekekért és magas oldalfalú gumikért. De ez számtalan más típusnál előfordult. A vaskos, remek fogású, agilis volánnal ugyancsak élvezet a kanyargás, a nyolcfokozatú váltó pedig ügyesen alkalmazkodott az igényeinkhez. Nem meglepő, hogy a BMW majdhogynem tökéletesen elszigetelte a háromhengeres egység hangját, magasabb tempónál is főként a széles gumik felöl érkezett zaj az utastérbe. Mindemellett visszafogottan fogyasztott a BMW, vegyes körülmények között 5,8 liter ólommentes üzemanyagot nyelt be a 118i 100 kilométerenként.
bmw118i 2019mA BMW 118i 7.999.000 forinttól megvásárolható, Steptronic sebességváltóval és M-Sport csomaggal azonban már 10.312.700 forintba kerül. Plusz a további extrák. Nem olcsó, ám rendelkezik mindazzal a vonzerővel, amit a BMW-től elvárunk. Feltéve, ha nem akarunk kilinccsel előre kanyarodni. Én nem, szóval kéne.

Pin It