Renault Clio Life 65 SCe 2020 - Alap, amelyre építhetsz

by Mészáros Gergely

Bár a legtöbb tesztautó rendesen elkényeztet a felszereltségével, alapvetően nincsenek nagy igényeim a négykerekűek iránt. Legyen elég hely a lábaimnak, meg bluetooth csatlakozási lehetőség a telefonomnak, s kábé ennyi, már indulhatunk is! Nos, a majdnem teljesen alapfelszereltségű Renault Clio tudta mindezt, úgyhogy lássuk, mi sül ki ebből!

Már rögtön itt, a mondandóm elején önellentmondásba keveredem, mert ugyan a bevezetőben elmondottak teljesen helytállóak, mégis be kell vallanom, hogy piszkosul szeretem, ha éjszaka nem nekem kell bajlódnom a reflektor kapcsolgatásával, esőben meg az ablaktörlővel, dugóban meg utálok kuplungolni, a legtöbb emberrel ellentétben használom a távolságtartó tempomatot is, hidegben pedig áldom a mérnök nevét, ki feltalálta az ülésfűtést.
Amikor azonban csak úgy elmegyek egy körre, bármiféle úticél nélkül, pusztán a vezetés, az autózás öröméért, akkor mindezek semmit sem számítanak. A lóerő sem! Ilyenkor nem sietek sehová és haza akarok érni, úgyhogy jobbára inkább poroszkálok, ráérősen, a forgalmat nem akadályozva. (Ha kell, le is húzódom, félreállok.) Közben szól a zene a telefonomról - ha van Bluetooth -, hangosan, ahogy én szeretem, süt a nap, hogy jó kedvem legyen, jönnek a kanyarok, tekerem a kormányt, „falom” a kilométereket. Hogy merre, azt sokszor magam sem tudom még, tiszta Illés-érzés, jobbra vagy balra, addig nem is érdekes, míg van benzin vagy gázolaj a tankban. És ahogy elsuhan mellettem a táj, mindig feltűnik valami új vagy régi, egy magányosan álló fa a réten, a kerítés oszlopán megpihenő ragadózómadár, az ezerszínű Balaton fodrain megcsillanó napsugár, és hasonló szamárságok. Nekem ez a szabadság érzése... Amihez nem kell semmi extra, „összevissza” négy kerék, egy kormány meg pár lóerő.

Mindez csak annyiban kapcsolódik a Renault Clióhoz, hogy az aktuális tesztautónak „nem sokkal” jutott több. A 65 lóerős szívómotorral felvértezett, Life alapfelszereltségű városi kisautó – a 21. században kötelező és elvárt biztonsági arzenálon túl, melynek a követési távolságra figyelmeztető, illetve a sávtartó rendszer és a sebességkorlátozó funkcióval bővített tempomat is a része – mindössze egy szervokormányt, egy távirányítós központi zárat, az elektromosan állítható külső visszapillantó tükröket és az ugyancsak elektromosan mozgatható első ablakokat tudja felmutatni. Illetve három extrát villant még: a bluetooth és USB kapcsolattal rendelkező alap DAB rádiós egységet (R&GO) és a manuális klímát (Life csomag), valamint a kifejezetten mutatós lángvörös fényezést. De képzeljék, még a kilincse is fekete, s a visszapillantói sem viselik a karosszéria színét. Micsoda botrány!
renaultcliolife65sce 2020bMinél több, annál jobb – gondolja viszont a biliárdozva parkoló párizsi vagy római autós, kivéve, ha krómozott gallytörő-rácsokkal védett Minivel vagy Cinquecentóval próbál meg beállni az autójánál is szűkebb parkolóhelyre, mert akkor nem számít. Szóval, a fényezetlen felületek akár praktikusak is lehetnek a nagyvárosi lét során, márpedig a Renault Clio hamisítatlan bevásárlóautóként látta meg a napvilágot 1990-ben. Azóta az osztálytársaihoz hasonlóan – és a megváltozott vásárlói igényekre reagálva - alaposan megnőtt, hossza átlépte a négy métert, tengelytávja immár 2580 milliméteres, sokkal több lett benne az anyag, nagyobbak az ütközőzónái, telezsúfolták mindenféle fejlett biztonsági és kényelmi berendezéssel, s így tovább. Ami maradt a régi, az az eredeti „küldetése”, elsősorban városi környezetben kell helyt állnia: elintézni a bevásárlásokat, munkába járni, elszaladni a gyerekekért, meg hasonlók. A jelentős méretnövekedés, de még inkább a speciális piaci körülmények miatt hazánkban akár családi autóként is bizonyíthatna, ha az aktuális magyarországi viszonyok miatt nem lennének ennyire nehéz helyzetben e kategória képviselői.
renaultcliolife65sce 2020xAhogy a vetélytársai, úgy egyébként a Clio is csupán korlátozottan alkalmas családi használatra, hosszú, Európát átszelő nyaralásokhoz például nemigen ajánlott. Sőt, egy 180 centinél magasabb ember mögött garantáltan nem fog kényelmesen elférni egy másik hasonló adottságú személy, ezért a kosárlabdacsapatok jobban teszik, ha más csapatszállító járművet választanak. Nem is erre tervezték. Ellenben jó hír a colos vezetőknek és úgy általában mindenkinek, hogy a komfortos első üléseket eléggé hátra lehet tolni, így a hosszú lábúak sem szenvednek, s mivel a kormány szintén tág határok között állítható, könnyen megtalálható az ideális pozíció. Ugyanakkor a rejtett hátsó kilincs még mindig okozhat meglepetéseket, többen is háromajtósnak hitték a Renault-t, s várták, hogy beengedjük őket. Az ajtónyílás is szűk a fejnél, benn viszont két gyerek vagy kisebb felnőtt simán elvan a Clióban – akár 2-300 kilométeres távokon is egyhuzamban. Széltében három utas már necces, de jó alkalmazkodóképességűeknek azért nem lehetetlen kibírni egy-egy alkalmat. Amire pedig kitalálták: elmenni a gyerkőcért a napközibe, vásárolni a hétvégére, kettesben elruccanni a párunkkal wellnessezni, arra tökéletes. Ráadásul a csomagtér 391 literes, feltéve, ha nem rendelünk bele pótkereket.
renaultcliolife65sce 2020tSzóval, a raktérbe bőven befér a shoppingolás tartalma, nem kell visszafogni magunkat, csak a pénztárcánk bírja. Aztán egy városi kisautóban az is jól jön, hogy van egy csomó hely a kacatjainknak az utastérben, telefon és kulcs a középkonzol alá, üdítő a két ülés között végigfutó tárolórendszerbe, sapka az ajtózsebbe... Igaz, ezek egyike sem zárt, vagyis kiszálláskor érdemes elpakolni mindent. Ne legyünk lusták! Különben a hátsó ablakok is hozzájárulnak a rendszeres testmozgáshoz, szellőztetéshez kurblizni kell őket, hiába, ez egy alap autó. Meglehetősen alap! Mégsem gyászos a belső dizájn: a sok műanyag, az ismerős részletek – Daciában is feltűnő gombok vagy kezelőszervek - és az egyszerű felszereltség ellenére a használhatóságon nem esik csorba. Például a háromküllős volánról vezérelhető a tempomat, a fedélzeti számítógép, illetve mögüle a feláras, de nagygombos és kis kijelzős rádió. Emellett a manuális klíma beállításához sem szükséges átnyálazni a kezelési útmutatót, miközben működése hibátlan. Egy gazdagabban felszerelt kivitel biztosan többet tud, jobban néz ki, igényesebb, de drágább is nála.
renaultcliolife65sce 2020hOké, rendben, hogy nincs a nyakamban a térdem vezetés közben, meg nem kell az ölemben fogni a bevásárlókosarat, és még a zene is szól, de mit ér mindez, ha sosem érünk oda? Hova, hova, hát sehova. Alap a késés, lehagy a vonat, sőt a postagalamb is, az autópálya belső sávja meg csak szép álom... Ez lenne a 65 ló átka?!
renaultcliolife65sce 2020dzsAbszolút meghökkentő módon az egyliteres erőforrás már az első megtett métereken pozitív csalódást okoz, a papíron visszafogott teljesítményadatok – 65 lóerő és 95 Nm - nem kizárólag nagypapás vezetési stílus mellé passzolnak. Az üresen körülbelül 1 tonnás (1042 kg), ötfokozatú kézi sebességváltóval szerelt Clio könnyedén felveszi és tartja a forgalom ritmusát, és még a hangja is visszafogott. Mikor be van kapcsolva a rádió, fel sem tűnik, hogy háromhengeres. Ha sietünk, akkor pörgetni kell, bár magas fordulatszámnál sem lesz sokkal erősebb, nem jön a mindent elsöprő Honda VTi-érzés. Ekkor már feltűnő, hogy a Cliónak is eggyel kevesebb henger jutott a – régen - szokásosnál. Országúton, elérve a megengedett utazótempót újra elcsendesedik a kis aggregát, a futómű viszonylag ügyesen bánik a magyarországi utakkal, megfelelő stabilitást mellett. Előzéseknél azért érdemes visszakapcsolni a könnyen járó, ám a gyors mozdulatokat nem kedvelő váltóval. Hiba volt korábban felhánytorgatni a Cliónak a sztrádát is, városi kisautó létére nem ijed meg a saját árnyékától. Persze sose felejtsük el, hogy nem R.S.. Összességében azonban meglepően jól teljesít, s ez nem egyedül az én véleményem. A fogyasztása a teljesítményéhez hasonlóan mérsékelt, téli körülmények között 5,2 liter benzint igényel 100 kilométerenként.
renaultcliolife65sce 2020mA Renault Clio Life 3.499.000 forinttól megvásárolható. Az alapfelszereltség kizárólag a cikkben is szereplő 65 lóerős, háromhengeres SCe egységhez elérhető, a tesztautó nyomokban extrát is tartalmaz. Többek között a lángvörös fényezést és a Life Csomagot, de így sem lépi át a 4.000.000 forintos összeghatárt. Ennyiért lehet rá építeni!