Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio 2.9 V6 Bi-Turbo - A legvagányabb olasz csődör

by Buday Dénes

Mind a hangja, mind a menetdinamikája hátborzongató! Egy kicsit talán még fel is foghatatlan, hogy az Alfa Romeo szabadidő-autója a leggyorsabb sportkocsikkal is felveszi a versenyt, házon belül pedig „elveri” a Giulia QV-t. A 2020-as verzióval töltöttünk el egy kis időt!

2020-ra, alapításának 110. évfordulójára az Alfa megújította a Stelviót, és ezzel párhuzamosan a tesztben szereplő Quadrifogliót. Eredetileg 2016-ban mutatták be a nagyközönségnek és gyorsan meg is kezdte a piaci szereplését az Alfa Romeo palettájának egyetlen szabadidő-autója. Csak a Kamal koncepció előzte meg, még jóval korábban - 2003-ban -, szép lassan felmérve a vásárlói igényeket. Jó munkához idő kell! – tartja a mondás, „Alfáék” mindenesetre remek autót állítottak talpra, vagyis kerekekre, a nagyszerű olasz értékeket egyedi megjelenésbe csomagolták. Bár az eladási darabszámok nem törnek az egekben, a rajongótábora hatalmas, nem mellesleg pedig az amerikai piacra is sikerült visszatérni általa, kiváló belépőt jelentett az Alfának az USA-ba. Dizájnja egyébként olyan jól sikerült, hogy rengeteg díjat és elismerést gyűjtött be világszerte, emellett számtalan újság és magazin közönségszavazásán végzett az első helyeken. Győztes csapaton ne változtass, éppen ezért a gyári szakemberek nem vagy alig nyúltak a formához, az alvázhoz és a hajtáshoz, szinte minden maradt a régiben. Úgyhogy mi megpróbáltuk felfedezni a Stelvio-kínálat legszebb és legerősebb modelljén, hogy mitől is új. Az 510 lóerős Quadrifoglio következik képes beszámolóban!

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020

1. Ahogy a bevezetőben már említettük, félreérthetetlen olasz stílusa mit sem változott, határozottan látszik rajta a származása. Maradt az aszimmetrikus kialakítású, hatalmas légbeömlőkkel szabdalt egyedi lökhárítója, melynek bal oldalán a rendszámtábla helye feszít, míg túloldalán a rácsozatba építve a megújult torlódás- és autópálya-asszisztens radarja bújik meg. Utóbbi az adaptív tempomat és sávtartó segéd kombinálásával jött létre, de összedolgozik a többi biztonsági rendszerrel is. A 2. szintű autonóm vezetésre képes járműirányító rendszer az Alfa és Bosch közös fejlesztése.

2. A teszt ideje alatt nem voltak ideálisak az időjárási körülmények, a hét fok mellé nedves aszfalt társult, na, meg persze a téli gumi is negatívan befolyásolta az eredményeket. A 4,4 másodperces gyorsulásra így is büszkék voltunk. Kiváló eredmény, csupán pár tizeddel múlja felül a gyárilag megadott 3,8-as értéket. A fenti környezeti viszonyokra való tekintettel félve aktiváltuk a Race üzemmódot, ami kiiktatja a menetstabilizálót, de mindvégig bíztunk a Q4 összkerékhajtás hatékonyságában. Szerencsére, joggal.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020b

3. Egy mozdony erejével csörtet előre és a kanyarokban is otthon van. Az új felfüggesztés normál módban is kemény, D állásban még határozottabb, az aktív sportfutómű azonban folyamatosan igyekszik megszűrni az úthibákat. Egy picit nőtt az üres tömege is, amit a futómű új elemei kompenzálnak. A súlycsökkentés érdekében az első, kettős keresztlengőkaros és a hátsó négy lengőkaros futómű alkatrészek alumíniumból készültek, akárcsak az ajtók és a sárvédő-ívek.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020c

4. Az egyetlen „változás” hátul érhető tetten a karosszérián. LED-technika rejtőzik az áttetsző fehér lámpabura mögött, az Akrapovic kipufogó rendszer pedig „kihagyhatatlan”. Tulajdonképpen ez az egyetlen ráutaló jel, hogy egy Quadrifoglio modellel van dolgunk. De autóbuzik arról is felismerhetik, hogy nem látják a cső karbon borításán a márkajelzést, illetve a dupla cső egymás mellett van, míg a gyári rendszer esetében a szélső csövek lejjebb helyezkednek el.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020cs

5. A teljes egészében alumíniumból készült Bi-Turbo erőforrás 510 lóerő teljesítménnyel és bődületes 600 Nm forgatónyomatékkal kápráztat el minket, utóbbi már 2500/perc fordulaton rendelkezésünkre áll. Így talán nem meglepő, hogy a gyorsulása szuper. Ugyanakkor még Race üzemmódban is érezhetően várni kell az álló helyzeti sprint esetén, mire felépül a turbónyomás, talán egy tökéletes rajtautomatika megoldaná ezt a helyzetet.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020d

6. Az eredeti kipufogó sem szól rosszul, sőt! De ez a szénszálból és titánból készült kettős üzemű rendszer valami csoda. Az Akrapovic-féle kipufogó egészen mély hangon kommunikál a külvilággal, a DNA-kapcsoló „A” állásával ugyan finomíthatunk a hangerején, a modorán viszont nem. Hideg indításnál így is simán megremegteti a környező ablakokat, az alacsonyabb fordulatszámon pedig még öblösebben szól, mintha egy V8-as gurgulázna. Ebben az állásban amúgy spórolni is lehet, ilyenkor aktiválódik a hengerlekapcsolás és a vitorlázás lehetősége. Az opciós listáról kiválasztva az Akrapovic kipufogót, kétmillió forintért lehetünk a szomszédok ellenségei.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020dz

7. Módosították a 20 colos felniket, melyek tipikusan Alfa dizájnúak, jelen esetben 255/45-ös téli gumik feszülnek rajta. A mögöttes tartalom is lényeges, a féknyergek apró pénzért színesre válthatók, ugyanakkor egy 6 dugattyús karbon-kerámia Brembo rendszer is rendelhető hozzá, majd hárommillióért.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020dzs

8. A V-alakú pajzs is sötétre váltott, a kasztni külső színe pedig a legdrágább a kínálatban. A Competizione piros fényezés 855 ezer forintos tétel, a háromrétegű gyöngyház festés a piros mellett fehérben is elérhető. A megújult Stelvióhoz egészen látványos árnyalatokat is választhatunk, mint például a Verde Montreal zöldet, vagy a mindenhonnan kitűnő Ocra GT Junior sárgát. Ez egyébként az 1963 és 1977 között gyártott Giulia 1300 GT Junior színei közé tartozott.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020e

9. Súlyelosztása tökéletes, 50–50 százalék jut a tengelyekre. Ugyanígy jellemezhető a Q4 összkerékhajtás is, mely alapból hátul hajt, de ha szükség adódik, márpedig 510 lóerő mellett sűrűn előfordul, akkor az aktív nyomatékvektor-szabályozással kombinált hajtás a nyomaték 50 százalékát az első tengelyek felé tolja. Ebből semmit nem érzünk, csak azt, mintha sebes vonaton ülnénk, folyamatosan ragaszkodva a kijelölt pályához.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020f

10. Teljesen új a 8,8 colos érintőképernyővel szerelt infotainment rendszer, csatlakoztatható szolgáltatásokkal és megújult kezelőfelülettel. Vagyis már könnyebben kezelhető és leolvasható. A menürendszerben az autó karakterét figyelembe véve Az új felülettel rendelkező menürendszer Performance Page oldalán megfigyelhetjük a valós idejű gyorsulási és fékezési adatokat, valamint megtudhatjuk a nagy igénybevételnek kitett alkatrészek hőmérsékletét, a turbónyomást, a leadott nyomatékot, a felhasznált teljesítményt és a ránk ható G-erőket. Normál használat során akár három részre is osztható a képernyő, kifejezetten ügyes megoldás, könnyen lehet lapozgatni benne, érezni, hogy sokat fejlődött. Viszont továbbra sem a gyorsaságáról híres és a tolató kamera képe sem méltó egy ilyen árú autóhoz.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020g

11. A csomagtér pont olyan praktikus, mint az alapmodellé, az 525 literes kapacitása egészen 1600 literig bővíthető. Az igényesen kialakított, szövettel borított raktérből dönthetjük le a második sor üléseit, a padló alatt kisebb rekeszekben pedig elrejthetjük a szállítandó eszközöket, illetve a szatyroknak kampó és nagyobb tárgyaknak meg rögzítő fülek is a rendelkezésére állnak.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020gy

12. A lapított aljú kormány még mindig fantasztikusan jól néz ki, noha apró részleteiben megújult. Továbbra is süt róla, hogy nem egyszerű modellel van dolgunk, feltűnik rajta egy kis zöld lóhere, a piros indító gomb pedig aprócska króm kerettel gazdagodott. Karimáját nagyrészt igényes bőr borítja, a fogás résznél ugyanakkor hasított bőrt markolhatunk. A vastagságán pár millimétert növelhettek volna.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020h

13. A kardánalagúton szépen, igényesen átrendeztek mindent, az új kialakítású váltókarra is jutott a piros cérnából. Bal oldalon van az elektromos kézifék kapcsolója, jobb oldalán pedig a kulcs kapott egy biztonságos tárolóhelyet.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020i

14. Kétféle ülés közül választhatunk, az opciós listán egy karbonhéjú Sparco kagylóülés is található. Ám az alap is jó alternatíva, nem olyan látványos, mint a Sparco, azonban hosszú távon is kényelmes, jó oldaltartással és már-már túlzó combtámasszal. Manuálisan állítható az ülőlap hosszúsága is, a félmilliós csomaggal már elektromosan állítható és fűthető is lesz. Közben a szürke varrást pirosra válthatjuk és piros vagy zöld biztonsági övet is kérhetünk melléjük.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020j

15. A Quadrifoglio esetében 29.440.000 forintos alapárral kell számolnunk, ehhez jön még a kipufogó „csoda” - plusz kétmillióért, a színe egyért, míg az elektromos üvegtető, az elektromos ülés csomag és a Harman Kardon audio fél-félmillió forintot tesz hozzá. A további „apróságokkal” máris 35 millió környékén vagyunk - a képeken látható tesztautó esetében.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020k

16. Már-már kupés a Stelvio vonalvezetése, de nem annyira, hogy feláldozták volna a második sor fejterét. Kényelmesen ülhetünk itt is, igényes anyagok között, van USB csatlakozó és ülésfűtés.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020l

17. A Stelvio az első négykerék-hajtású Quadrifoglio modell. Az első lóherés autók 1923-ban jelentek meg a motorsportban, utcai autókon csak jóval később, az 1963-as Giulia TI Superen tűnt fel a legendás embléma. Eztán sokáig a „sportosabb” modellek is megkapták marketingfogásként. A Stelvio viszont visszahozza a jelzés régi fényét, a Ferrari alapokra épített motorja önmagáért beszél, mely az 1830 kilogrammos tömegét meghazudtolóan mozgatja az autót, akár 283 km/h-val is képes száguldani.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020ly

18. A legnagyobb játékos a nyolcfokozatú automata váltó: az Alfa állítása szerint mindössze 150 milliszekundum alatt kapcsol a fokozatok között. Ezt nem állt módunkban lemérni, de jó pár élvezetes gyorsulást köszönhetünk neki. Manuális módban a kormány mögötti hatalmas lapátokkal gangolhatunk, a központi kijelzőn megjelenik a választásunk. Ha nem szólunk bele a dolgába, 4,4 másodperces gyorsulást érhetünk el. Ha okoskodunk és belenyúlunk, akkor nekünk nem sikerült öt másodperc alá szorítani az értéket.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020m

19. Sajnos a középső könyöklő nem állítható semmilyen irányba és bár sok hasznos dolgot rejteget, maximum egy vaskosabb pénztárcát bír elnyelni vagy esetleg pár apróbb cuccot. Ellenben biztonságosan el tudjuk helyezni a nagyobb méretű mobilunkat, amelyhez induktív töltő is jár.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020n

20. Sokat tényleg nem változott a Stelvio, éppen annyit, hogy frissnek hasson. Mindenképp örvendetes, hogy egy átfogó biztonsági rendszerrel is felvértezték, hiszen ilyen teljesítmény mellett könnyű vele butaságot csinálni. Gyönyörű formaterve igencsak meggyőző, az anyaghasználat is remek, a konkurensekhez képest az ára is rendben van.

AlfaRomeoStelvioQuadrifoglio2020ny

21.Fogyasztása nem a legfontosabb adat, elsősorban nem erre vagyunk kíváncsiak a QV esetében, de ez is a teszt része. Szóval! Nagyon jól néz ki, gömbölyded formájával már-már csendes, visszahúzódó alaknak látszik, de ha megpiszkálják, nagyot üt. Oké! Ez tükröződik a fogyasztásán is: 17,8 liter 100 kilométerenként, ha nagyon tolod neki, de a 400 kilométeres teszt út alatt a központi kijelző nem ment a 15 liter alá. A védelem csak annyit kíván hozzátenni, hogy reggelente 2–3 fokban indultunk, micsoda hanggal, aztán ha melegedett, toltuk neki, mint állat. Ez lett belőle. Nagyon élveztük! Különösen a váltófülekkel.