A KIA zsolnai gyára 340 ezer autót gyárt az idén
A KIA zsolnai gyárában az idén 340 ezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév 344 ezer darabos termelését - tájékoztatott a KIA Slovakia.
(X)
A KIA zsolnai gyárában az idén 340 ezer autó készül a tervek szerint, ezzel a szlovákiai gyártóhely megközelíti a 2019-es csúcsév 344 ezer darabos termelését - tájékoztatott a KIA Slovakia.
Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit - jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán.
Tovább nőtt az autók átlagéletkora Magyarországon, az utakon egyre több az idős, esetenként veszélyes állapotú autó - hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Fontos lépést tett elektromobilitási céljainak megvalósítása felé a Toyota, amikor hosszú távú beszállítói megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártójával. A jövőben az LG Energy Solution észak-amerikai üzemei látják el lítium-ion akkumulátorral a Toyota ugyanott épülő elektromos járműveit.
(X)
(X)
(X)