Eladta ismerőse autóját, majd megverte
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen, aki előbb szívességet kért ismerősétől, majd több bűncselekményt is elkövetett ellene.
(X)
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen, aki előbb szívességet kért ismerősétől, majd több bűncselekményt is elkövetett ellene.
Kényszerleszállást hajtott végre egy búzamezőn az Uralszkije Avialinyii (Ural Airlines) Airbus A320-as repülőgépe a novoszibirszki Ubinszkojei járásban, a fedélzeten 159 utassal és hatfős személyzettel.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a gyorshajtása két személy halálát okozta.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a bajor autóipari óriáscég 600 millió fontos (270 milliárd forintos) beruházásra készül Oxford mellett működő gyárában, ahol 2026-tól két Mini-modell, a klasszikus Mini Cooper és a nagyobb méretű Mini Aceman elektromos változatának gyártása kezdődhet.
A lassú gazdasági növekedés ellenére Kínában nőtt az újautó-eladás augusztusban részben az árcsökkentések, illetve az elektromos autók vásárlása esetében adott adókedvezmények hatására.
(X)
(X)
(X)