Rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari
Minden üzemgazdasági mutatószámban rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari a csütörtöki éves beszámolója alapján. A cég vezérigazgatója az eredmény további javulását várja az idén.
(X)
Minden üzemgazdasági mutatószámban rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari a csütörtöki éves beszámolója alapján. A cég vezérigazgatója az eredmény további javulását várja az idén.
Jó hírünk van a hazai autósoknak, péntektől tovább csökken az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, ami várhatóan a benzinkutakon is érvényesül majd.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki a közlekedési konfliktus során indokolatlanul, hirtelen fékezett a mögötte haladó „megleckéztetésére”
A 84-es számú főút Vas vármegyei szakaszán végzett sebesség-ellenőrzés ideje alatt 176 km/h-val hajtott végre előzési manővert egy sofőr. A Vas vármegyei egyenruhások kiszűrték a forgalomból a járművezetőt és közigazgatási bírságot is kiszabtak vele szemben.
(X)
(X)
(X)