Új rakodó- és parkolóhelyeket, valamint biciklimentes járdákat alakítottak ki Budapesten a József körúton, miközben kerékpározni is biztonságosabb lett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút.
A közlemény szerint a Nagykörút teljes megújítása továbbra is Budapest egyik legfontosabb városfejlesztési célja, ugyanakkor az elmúlt évek társadalmi egyeztetései és szakmai vizsgálatai egyértelművé tették, hogy a József körút egyes szakaszain már rövid távon is szükség van beavatkozásokra. Azt írták, a Scheiber Sándor utca és a Corvin-negyed közötti szakaszon ezért olyan fejlesztések valósultak meg, amelyek javítják a közterület használhatóságát, növelik a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságát, valamint rendezettebb feltételeket teremtenek az áruszállítás számára. A fejlesztések az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával megvalósuló Reallocate-projekt keretében készültek el. A 30 millió forintos beruházás teljes egészében uniós forrásból valósult meg a Fővárosi Önkormányzat, a Budapest Közút és a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésében - olvasható a közleményben.

Ismertették: a projekt lehetővé tette, hogy viszonylag kis költségű, gyorsan megvalósítható beavatkozások révén már most javuljon a Nagykörút egyik kiemelt szakaszának működése, miközben a tapasztalatok a későbbi fejlesztések tervezését is segítik. Közölték: a projekt szorosan kapcsolódik Budapest közlekedésbiztonsági törekvéseihez is. Azt írták, a Vision Zero program alapelve, hogy senkinek sem szabadna életét veszíteni, illetve súlyos sérülést szenvedni a közlekedésben. Ez a szemlélet ma már világszerte meghatározza a korszerű városi közlekedéstervezést, és Budapest fejlesztései során is hangsúlyos szerepet kap. Részletes információk az átalakításokról, valamint az új rakodó- és parkolóhelyekről a BKK oldalán találhatók.




